úttalan utakon

Gyalogösvény

Gyalogösvény

Nézzünk fel a Mát-ra :)

2015. augusztus 13. - gyalogösvény

2017 december 10-én elindultam a Mátrába, hogy egy kis friss levegőt szívjak. Induláskor még nem is gondoltam, milyen csodaszép világ vár majd rám odafönt. Emlékeim szerint a hegység lábánál még nem volt nyoma hónak. Viszont ahogy kanyarogtunk föl a Pásztót Mátraszentimrével összekötő úton, egyszerre csak havas lett a táj és naptárba illő kép tárult elénk, az ég kéken szikrázott és a fák minden ágát vastag hó borította. Félreállni nem tudtunk a kanyargó szerpentin úton, mivel magas hótorlasz zárt el minden "kijáratot", így az első lehetőségnél, Mátraszentimrén letettük az autót és innen indultunk útnak. Mátraszentimre egyébként az ország legmagasabban fekvő települése (750-835 m, legmagasabb településrésze Galyatető)

Nos induljunk el együtt a piros turistajelzésen és beszéljenek most a képek:

dsc_0177_k.jpg

 dsc_0173_k.jpg

Utunk elhalad a 944 m magasan levő Piszkés-tetői obszervatórium mellett.

dsc_0175_k.jpgkép: A Piszkés-tetői obszervatórium

 

dsc_0178_1_k.jpg

És az erdőnek valóban ilyen kék volt a színe! Nyilván az ég harsány kékjét tükrözte vissza, gyönyörű volt:

dsc_0196_k.jpg

A piros jelzés még Piszkés-tető alatt találkozik az Országos Kék jelzéssel, egy darabig együtt halad tovább.

dsc_0201.JPGkép: Érdekes "összefoglaló" a Kék Túráról

Elérkeztünk a Galya-kilátóhoz, mely a Galya-tető egyik 955 m magas csúcsára épült, így ez az ország egyik legmagasabban álló, kifejezetten e célból épült kilátója. Az épületet néhány éve átalakították (többek közt bivakszállást alakítottak ki benne), 13 méterrel megmagasították, így a most 30 méter magas kilátóból tiszta időben elláthatunk a Mecsekig, vagy akár a Magas-Tátráig. A kilátóba való feljutásért fizetni kell, 2017 december 10-én délelőtt 11.34 perckor 200 Ft-ot kért a forgóvillás automata.

dsc_0250_k.jpg

Asztaaaa.... ide tényleg érdemes volt feljönni!!

dsc_0222_k.jpg

dsc_0235_k.jpgkép: Az ott lent Mátraalmás

És akkor egy "félpanoráma":

pan1_2.jpg

dsc_0238_k.jpg

Azt hiszem a többi fent lévő turista nevében mondhatom, hogy nem a látnivalók hiánya, hanem inkább a zimankó,

dsc_0245_k.jpg

ami rövidre szabta a fönt töltött időt. Ezek, s egy kis kitérő után a sárga jelzésen haladhattunk visszafelé a térdig érő szűz hóban. Meg kell mondanom, elég fárasztó volt...De a látvány kárpótolt. Ezen a napon annyiféle érdekes, néha sejtelmes fényben úszott az erdő, sajnos a képek nem tudják olyan mértékben visszaadni, de íme:

dsc_0199_k.jpg

dsc_0203_k.jpg

dsc_0300_1_k.jpg

dsc_0338_1_k.jpgkép: hideg és meleg

 Mielőtt a sárga jelzésen Mátraszentlászlóra értünk volna, északi irányba kis kitérőt tettünk a kék háromszög jelzésen, hogy meglátogassuk a Vörös-kő kilátót.

dsc_0358_1_k.jpgkép: Kilátás a Vörös-kő kilátóból

dsc_0361_k.jpg

dsc_0364_k.jpg

Szentlászlóról a kék + jelzés vitt vissza minket Mátraszentimrére. Ezzel zárom most soraimat, a viszontlátásra!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyalogosveny.blog.hu/api/trackback/id/tr577697378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása